A britt dámák drámája
A kifinomult és fenséges Brittany Wilson és Bridget Jones aznap is egy hosszú, fárasztó nap végén érkeztek meg a fotózásra. Egy egész cicakiállítást csináltak végig, ahol számos ember merészkedett a közelükbe, próbált velük társalogni – mintha a cicák kíváncsiak lennének az emberi locsogásra, dugdosták az ujjaikat a ketrecbe, hátha elérik a fenséges dús bundákat…
Brittany, a kék színű szépség, aki egy macskahercegnő méltóságával rendelkezett, ahogy megérkezett a cicafotóstúdióba, rögtön elhelyezkedett az asztalon és mélyet sóhajtott.
– Bridget, mondd meg, miért kell nekünk ezt csinálni? Nem volt elég, hogy órákig bámultak minket? Most még pózoljak is? – kérdezte, miközben mogorván összehúzta borostyánszínű szemeit.
Bridget, a lila árnyalatú elegancia megtestesítője, finoman elnyújtózott mellette, majd komótosan nyalogatni kezdte a mancsát.
– Brittany, drágám, te tudod a legjobban, hogy a szépség áldozatokkal jár. Mi vagyunk a brit arisztokrácia négylábú nagykövetei. Ha mi nem mutatjuk meg magunkat, az emberek hogyan tudnák, hogy mi a valódi kifinomultság?
Brittany felhorkantott, még egy nyávogás félét is elengedett:
– Kifinomultság? Bridget, drágám, én annyira kifinomult vagyok, hogy a fáradtságtól egyszerűen eldőlök itt a stúdiólámpák előtt. És ha valaki azt hiszi, hogy egy csettintésre ciccegésre majd felébredek és bájosan nézek a kamerába, nos… az nem ért a brit eleganciához.
A cicafotós elhelyezkedett, és kedves hangon próbálta rávenni őket a pózolásra.
– Kislányok, csak egy pár kép, és már mehettek is pihenni!
Bridget egyetlen elegáns pillantással jutalmazta a próbálkozást, majd Brittany felé súgta:
– Csináljunk úgy, mintha figyelnénk, de közben mélyen elítélnénk az egész folyamatot. Így lesz igazán brit.-kuncogta gúnyosan
– Vagy egyszerűen csak becsukom a szemem, úgy is szép vagyok – dünnyögte Brittany.
Ennek ellenére a cicák, minden fáradtságukon felülkerekedve, valahogy mégiscsak megtalálták a tökéletes pózokat. Talán azért, mert a szépségük velük született, vagy mert titokban élvezték a reflektorfényt – persze, ezt sosem ismernék be…
Miután a cicafotós elégedetten letette a kamerát, Brittany és Bridget egyszerre sóhajtottak fel, és kényelmesen elhelyezkedtek az őket szállító cica-babakocsiban.
– Ha ezt túléltük, szerintem jár nekünk egy extra adag lazac este – nyávogta Bridget.
– És egy teljes nap embermentes pihenés – tette hozzá Brittany.
A két macska lassan, méltóságteljesen gurult a kis kocsiban és elindultak a jól megérdemelt pihenőjük felé, hátrahagyva a tökéletes képeket – és egy csapat teljesen elbűvölt embert.