Van Gogh cica bundája
Egyszer volt, hol nem volt, élt egy fiatal, fekete szőrű perzsa cica, akit Van Goghnak hívtak. Selymes bundája éjfekete volt, akár az éjszaka legsötétebb pillanatai. Büszkén sétált végig a kertben, minden bokor és fa árnyékában úgy olvadt bele a környezetébe, mintha a természet része volna.
Elérkezett a tavasz, és a meleg napsugarak előcsalogatták a virágokat, a madarak csiripelését és a puha szellőt, amely finoman borzolta Van Gogh bundáját. Egyik reggel azonban, amikor a macska mosakodni kezdett, döbbenten vette észre, hogy a szőre… változik! A feketét itt-ott vöröses árnyalatok pettyezték, mintha egy festő keze finoman megérintette volna.
Először pánikba esett. Mi történt vele? Beteg lenne? Esetleg egy átok sújtja? A többi macska csodálkozva figyelte, ahogy idegesen kapkodja a mancsát és próbálja visszasimítani fekete színét – sikertelenül.
"Ez nem lehet!" nyávogta kétségbeesetten. "Hova lett a gyönyörű feketeségem?"
Ekkor eszébe jutott egy hely, ahol minden kérdésre választ lehet találni: a varázserdő könyvtára. Úgy tartották, hogy ott minden könyv él, és aki elég kíváncsi, annak a lapok maguktól elárulják a titkokat.
El is indult, bundája vörösesen csillogott a napfényben, mintha apró lángok lobognának rajta. Mikor belépett a könyvtárba, a polcokon sorakozó könyvek izgatottan susmorogtak.
"Mit keresel, kis macska?" kérdezte egy hatalmas, öreg könyv, amelynek bőrkötéses gerincén arany betűk csillogtak.
"Azt szeretném tudni, mi történik velem! A bundám megváltozott, és fogalmam sincs, miért!"
A könyv lapozni kezdett magától, és hamarosan egy oldalnál nyílt ki, amelyen a következő állt: "A tavasz a megújulás ideje. A macskák vedlenek, hogy nyárra könnyebb bundájuk legyen. Ne félj, a régi szőrt leváltja az új, és hamarosan újra csillogni fog a fekete bundád!"
Van Gogh először kételkedve nézte a betűket, majd megkönnyebbülten sóhajtott. Tehát nem átok és nem betegség! Csupán a természet rendje.
Ahogy telt az idő, a vöröses árnyalatok lassan elhalványultak, és az új, fényes fekete szőrszálak átvették helyüket. Szebbet festeni sem lehetett volna. A nyár beköszöntével Van Gogh ismét büszkén járkált a kertben, bundája immár olyan mélyfekete volt, hogy még az éjjel is elbújhatott volna benne.
És attól a naptól fogva, ha más cicák kérdezték, miért változik a bundájuk tavasszal, csak elmosolyodott és így felelt:
"Menjetek el a varázserdő könyvtárába! Ott minden kérdésre megkapjátok a választ."